A viperák földjén

Bernardo kunyhója

Arcadia már kb. a 10. pohár vodkát issza.

-    Mondja csak, főnökasszony? Hogy jön ki a férjével?

A nő már alig tud beszélni.

-    Julio… már három éve a rabszolgám.

-    Hogy érti ezt?

-    Túl sokat tudok róla!

-    Mit tud róla, asszonyom?

-    Tudom, hogy Julio sok-sok évvel ezelőtt megölte Don Gerardót, a saját apját, hogy az ne tudjon új végrendeletet írni!

Bernardo nagyon meglepődött.

-    Áhá, szóval a főnök valójában egy közönséges gyilkos. Mekkora csalódás!

-    Azt hittem, tudod! Hiszen a bizalmasa vagy. A jobb keze.

-    Idefigyeljen, asszonyom! Ennek a dolognak kettőnk között kell maradnia. A főnök semmiképpen sem tudhatja meg, hogy mi ketten itt töltöttük az estét, és hogy kihúztam magából az igazat.

Arcadia már a fejét alig bírta tartani.

-    Feküdjön le, asszonyom! Visszatalál a házba?

-    Igen. De szeretném, ha bekísérnél.

Arcadia rátámaszkodott Bernardóra, a férfi kivezette a kunyhóból és végül elértek a Valencia házig.

-    Most viszont én elköszönök. Tudja, nekem nincs bejárásom a házba…

Arcadia lefeküdt a nappaliba és mély álomba merült.

Romero birtok

Eljött a reggel. Liliana éppen most ébredezik.

-    Ébresztő, kicsi lány! Hasadra süt a nap!

-    Jó reggelt bácsikám. Hogy aludtál?

-    Egész jól. Nem tudod, anyád már ébren van?

-    Nem tudom, de mindjárt megnézem.

Ezután Liliana felugrott az ágyból, és az anyja szobája felé vette az irányt. Bekopogott, de senki sem válaszolt. Ezután benyitott, de olyan látvány fogadta, amelyre egyáltalán nem számított. Ott találta anyját Julio Valencia társaságában, az ágyban. Ekkorra ők is felébredtek, és megrémülve látták, h Liliana átlépte a szoba küszöbét. Magukra húzták a paplant.

-    Lányom! Nem tudsz kopogni?

-    Én kopogtam, de senki sem szólt, ezért gondoltam bejövök. Nem gondoltam, hogy zavarni fogok.

Julio mentegetőzni kezdett.

-    Figyelj, kicsi lány! Ez nem az, aminek látszik. Anyáddal csak jó barátok vagyunk.

Queta közbeszólt.

-    És különben sem tartozunk neked magyarázattal, csak annyit kérünk tőled, hogy erről senkinek ne szólj! Megértetted?

-    Igen, értettem!

Platana birtok

Dinora épp a birtok udvarán kávézgat, amikor…

-    Jó reggelt, kisasszony!

-    Jó reggelt! Maga kicsoda?

-    A nevem Santos. Itt dolgozok a birtokon.

-    Érdekes, hogy eddig sosem láttalak.

-    Valóban, mert csak tegnap alkalmazott az ön testvére, Julio Valencia úr. Maga bizonyáras egyike a Valencia ikreknek.

-    Dinora vagyok! És nem szeretném, hogy összekeverj az ikertestvéremmel, Danielával.

-    Mondjon egy megkülönböztető jegyet!

Dinora ekkor szenvedélyesen a férfire nézett és megsimogatta annak arcát.

-    Nos, szeretném, ha te magad jönnél rá, hogy miben is különbözünk. Találkozzunk ma este 10-kor a hátsó udvarban. Tudod az egyik almot, ki kellene takarítani.

-    Ott leszek, szépséges Dinorah!

Miami börtön

Andrés már lassan egy éve a rácsok mögött van. A mai napon látogatója érkezett.

-    Bruno, végre hogy itt vagy!

-    Örülök, hogy látlak, Andrés!

-    Figyelj, haver! Ki kell vinned innen!

-    Ezen dolgozok… De egyáltalán nem egyszerű. Rengeteg pénzbe fog ez kerülni neked.

-    Figyelj, a pénz nem számít. A bankszámlámon van közel 5 millió dollár! Hisz tudod, kiraboltam azt az átkozott bankot.

-    Hamarosan szabad leszel, az apám jó ügyvéd és mindent el fog követni, hogy kihozzon. De ha sikerül kijönnöd, akkor be kell társulnod az én kis üzleteimbe.

-    Miféle üzletek?

-    Te is tudod, új prostituáltakat kell szereznem. A mostaniak hasznavehetetlenek…

-    A mindenit! Az apád tudja, hogy ezzel foglalkozol?

-    Dehogy! És eszedbe ne jusson megemlíteni! Na figyelj, az apám holnap meglátogat, mondj el neki mindent! Szerintem 2 millióért elvállalja az ügyedet! És még így is marad 3 milliód.

-    De 2 millió rengeteg pénz. Az apád ennyire anyagias?

-    Jó, megpróbálhatsz lealkudni belőle.

-    Egy kérdés. Mi az apád neve?

-    Ramón Rivadeneyra.

-    A nevéből is hallatszik, hogy jó családból való. Na figyelj, megpróbálom másfél millióra lealkudni. Azt a félmilliót meg belefektetem az üzleteinkbe.

Romero birtok

Lilianának látogatója érkezett. Ez nem más, mint Lolita, az ő jó barátnője.

-    De örülök, hogy meglátogattál. Beszélnem kellett valakivel!

-    Mi történt? Csak nincs valami baj?

-    Képzeld el, ma rajtakaptam anyámat a szomszéd birtok urával, azzal a Julióval.

-    Jaj, az egy szörnyű ember. Igaz, nem ismerem, de rémes dolgokat hallani róla.

-    Nekem ne mondd, évekkel ezelőtt meg akarta venni a birtokot a bácsikámtól, de ő nem akarta eladni. Ezért ez a kegyetlen Julio Valencia felgyújtotta a gyümölcsöst… Évekbe került, mire Juan Diegonak sikerült újra felépíteni mindent… Na de most mesélj te. Hogy megy a suli?

-    Ó tudod, amióta elkerültem, olyan más minden. Igazából, csak egy barátnőm van, Lucy. Sokkal jobban szerettem itt lakni Valle de Caucában. De van egy jó hírem. Az idei nyári szünetet itt töltöm.

-    Jaj, de jó. Akkor gyakran találkozhatunk.

-    Hát igen.

Közben Enriqueta az ajtóban áll és hallgatózik, majd egy hirtelen mozdulattal kinyitja az ajtót.

-    Jó napot, Queta asszony.

-    Szervusz, Lolita. De jó, hogy meglátogattad a lányomat! Szegénykémnek nincsenek barátai. Egyetlen barátnője sincs. Rajtad kívül persze.

-    Azért nincs egy barátom se, mert nem engedsz sehova.

Queta nyájasan mosolygott.

-    Ugyan, ne beszélj rólam úgy, mintha egy zsarnok lennék. Egyszerűen csak a birtokon sok a munka. Meg aztán, Liliana olyan kis önző. Mindig sokat beszél. A másik felet meg sem hallgatja. Ezért nincsenek barátai.

-    Anya. Nem bírsz ki egy napot, hogy ne alázz meg vagy ne veszekedj velem minden ok nélkül?

Queta ezután kiabálni kezdett.

-    Még hogy én? Te veszekedsz velem… Én csak annyit mondtam, hogy nincsenek barátaid, te pedig Lolita előtt is egy hárpiaként akarsz beállítani. Ezért marsz el mindenkit magadtól…

Ezután Queta távozott.

-    Nahát, a mamád elég furcsa.

-    Mindig ezt csinálja. Minden nap belém köt, mindig talál valamit, ami miatt szekálhat.

-    Ne légy szomorú. Biztosan csak félt téged.

-    Nem, anyám nem szeret. Útban vagyok neki. Minden napját a szurkálásommal tölti…

Főváros, Bruno lakosztálya.

Bruno késő délután ért haza. Apja a nappaliban ül egy whiskeyt kortyolgatva.

-    Jó, hogy jössz fiam. Mesélj arról a gyerekről, akinek el kéne vállalnom az ügyét.

-    Nos, hát az a helyzet, hogy bankot rabolt. Meg vannak egyebek is a rovásán. Pl. sikkasztás, lopás, nemi erőszak…

-    Ez elég súlyos. Ezekért rengeteg pénzt tudok legombolni róla.

-    Mennyire gondoltál?

-    Úgy két millió dollárra.

-    Szerintem nincs ennyi pénze. Másfél milliója van a számláján.

-    Na és? Lehet, hogy van félretett pénze is?

-    Nem tudom. Ezt vele kell megbeszélned.

-    Tudod mit, kérek tőle 2 milliót és a pénz feléből befizetem a következő két évedet a suliból.

-    Jobban örülnék, ha azt a pénzt kézhez kapnám.

-    Jó, akkor kifizetem az első két szemesztert, a többivel azt csinálsz amit akarsz!

-    Köszönöm apa!

Champan presszó

Gábriel Tartaro és barátnője Inesita épp egy pohár hideg üdítő mellett beszélgetnek a presszó kerti helyiségében.

-    Belegondoltál, drágám? Lassan már két éve annak, hogy egymásra találtunk.

-    Tudom, nyuszika! Sose felejtem el azt a napot, amikor megismertem az én picikémet!

-    A második évfordulónkra óriási meglepetéssel készültem.

-    Tényleg? Mi az? Na mondd el, légyszi!

-    Nem mondhatom el, különben nem lesz meglepetés. Pár hét és megtudod!

-    Naaa!

-    Türelem, angyalom, türelem!

Közben rá lehet látni az utcára. Épp egy helyi közlekedésű autóbusz állt meg. Erről leszállt egy csinos lány. Ő valójában Belinda. Épp átmenni készül a kövesúton, de egy óvatlan kocsis túl gyorsan hajt… Belinda észreveszi, ezért gyorsabban fut, s már pont az út másik végénél tart, amikor véletlenül megbotlik és elesik. Szerencsére a kocsi csak a lábát súrolta, de a lány nagyon meggijedt. Ines látta ezt a jelenetet és kétségbeesetten szól Gábrielnek.

-    Szivem, odanézz! Szegény lányt majdnem elgázolták. Menjünk oda segíteni.

-    Majd megyek én, te csak maradj itt.

Gábriel odaszaladt.

-    Jól vagy? Nem esett bajod?

-    Köszönöm. A lábam fáj, egyébként semmi komoly. Véletlenül elestem és egy kocsi belehajtott a lábamba.

-    Hívjak hozzád mentőt?

-    Isten őrizz. Semmi komoly bajom.

-    Akkor legalább szólok barátnőmnek, ő jártas az elsősegélynyújtásban.

Inesita már ott is volt és az elsősegélynyújtási módszereknek megfelelően járt el. Oldalrafektette Belindát, majd elővett a táskájából egy sebkötöző gézt és egy fertőtlenítő oldatot.

-    Ebből kenek rá, kicsit csípni fogja, légy erős.

Ezután bekente a sebet, Belinda összeszorította a fogát, ugyanis nagyon fájt neki. Ezután Ines elővette a sebkötözőt és bekötötte a lány lábát, hogy a vérzés ne terjedjen tovább.

-    Ahogy látom nincsenek komoly sérüléseid, de azért hívok hozzád mentőt, és a kórházban megvizsgálnak.

-    Jól van. Köszönöm mindkettőtöknek. Ja, és szabad megjegyezzem? Szép pár vagytok.

Gábrielt és Inest elöntötte a boldogság.

-    Köszönjük. Ő az a nő, aki már 2 éven keresztül hű hozzám.

-    Örülök nektek. Manapság ritka az ilyen szép szerelem. Csak azt kívánom, legyetek boldogok!

Casa Platana

Csengetnek. A cselédlány, Jacaranda nyitja az ajtót. Egy jó megjelenésű elegáns nőt lát. (Victoria)

-    Jó napot asszonyom! Miben segíthetek.

-    Hívd ide a gazdádat.

-    A gazda sajnos nincs bent. De az asszonyom itthon van.

Ekkor megjelent Arcadia.

-    Elmehetsz Jacaranda.

-    Engedelmével.

-    Mit parancsol?

-    A betöltetlen cselédállás miatt jöttem, amit az újságban olvastam.

-    Mondja a nevét!

-    Veronica Ibanez.

-    Nos, a férjem a földeken dolgozik, de nemsoká hazaér. Ha gondolja, várja meg itt.

Néhány perccel később nyílt az ajtó.

-    Jacaranda, készítsd el a fürdővizet.

Victoria felismerte ezt a hangot.

„Julio Valencia”

-    Jó napot, uram.

Julio alaposan szemügyre vette a lányt, majd közelebb hajolt és így szólt.

-    Te… és én… talán ismerjük egymást valahonnan. Mintha egyszer már találkoztunk volna.

Eljött a reggel.

Enriqueta értesítette Paulát a történtekről, aki azonnal a birtokra sietett, hogy kifejezze együttérzését Juan Diegonak.

-    Jaj, hallottam, hogy mi történt és azonnal idesiettem.

-    Köszönöm Paula!

-    Figyelj, van megoldás! Az apám szívesen adna neked kölcsön.

-    Nem, ezt hogy képzeled? Nem fogadhatom el! A saját két kezem munkájából fogok mindent újrakezdeni. Mindazok dacára, ami történt, még mindig hozzám jönnél feleségül?

Paula nagyon boldog lett.

-    Drágám! Hát persze, persze, hogy hozzád megyek feleségül.

-    Akkor a hétvégén összeházasodunk.

-    Máris? De hiszen egy esküvőre nagy előkészületek szükségesek. Nagyon nagy ceremóniát akarok. Óriási vendégsereget…

-    Ezt felejtsd el. Szerény körülmények között fogunk összeházasodni. Csak a legszükségesebb embereket hívjuk meg. Itt fogjuk tartani a birtokon. Templomi esküvő nem lesz!

-    De miért beszélsz így? Én mindig is nagy esküvőről álmodtam.

-    Sajnálom, hogy ki kell ábrándítsalak. De egyszerű szertartás lesz.

-    Rendben, legyen, ahogy akarod! A lényeg, hogy végre a tiéd leszek! Na de, értesítetted a rendőrséget?

-    Igen, de azt állapították meg, hogy a tűz baleset volt, holott biztos vagyok benne, hogy Julio Valencia tette.

Ez idő alatt a szomszéd birtokon.

Julio a reggeli újságot olvassa, amikor Bernardo megszólítja.

-    Jó reggelt, főnök!

-    Bernardo! Örömmel látom, hogy jó munkát végeztél.

Ezután a zsebébe nyúlt és elővett egy pénzköteget.

-    Tessék, ez a tiéd!

-    Köszönöm, Julio úr! Alapos munkát végeztem. A rendőrség megállapította, hogy véletlen baleset történt.

-    Nagyszerű! Így kellett lennie. Senki sem gyanakodhat rám!

Ekkor odament Árcadia és átölelte Juliót.

-    Hogy vagy drágám?

-    Jól, köszönöm. Tudsz róla, hogy felgyulladt a szomszéd birtok?

-    Nem, most hallom először. Hát, ez sajnálatos dolog.

-    Bizony, hogy az. De most adj egy csókot, szeretett feleségem.

Bernardo csodálkozva nézett, furcsállta, hogy Julio ilyen kedvesen bánik feleségével.

Romero birtok, néhány nappal később

Sor került az esküvőre. Valóban szűk körű a rendezvény. Nincs más jelen, csak az anyakönyvvezető, a menyasszony szülei, Enriqueta és Liliana.

-    Önök mostantól fogva férj és feleség!

Juan Diego egyáltalán nem látszott boldognak. Tudta, hogy most követi el élete legnagyobb hibáját. Ezzel szemben a menyasszony ragyogott a boldogságtól. Nemkülönben Enriqueta. Nagyon örült, hogy öccsét sikerült kiházasítani egy milliomossal.

Romero birtok, 5 évvel később

Eltelt öt év. Juan Diegonak sikerült újra fellendítenie a birtokát, rengeteg gyümölcsöt, zöldséget termesztett, a befektetései pedig sikeresek voltak. Ám házas élete egyáltalán nem volt boldog. Paula betegesen féltékeny, ezzel néha az őrületbe kergeti férjét.

Juan Diego épp most ért haza.

-    Merre voltál?

-    Takarmányt vásároltam az állatoknak.

-    Igen? És miért nem szóltál, hogy elmész.

-    Mert még aludtál. Nem akartalak felébreszteni.

-    Mostanában, mintha hanyagolnál engem, drágám!

-    Már megint ezzel jössz?

-    Azt akarom, hogy minden pillanatban velem légy!

-    Nem tehetem. Dolgozó ember vagyok. Miért nem dolgozol te is?

Paula nevetni kezdett.

-    Dolgozni? Én? Megőrültél?

-    Tudom, hogy egy milliomos ember lánya vagy. De ez nem azt jelenti, hogy az egész napod semmittevéssel kell teljen. Kereshetnél magadnak valami munkát, amit szeretsz csinálni. Tanult nő vagy! Könnyen elhelyezkedhetnél.

Ekkor megjelent Queta.

-    A feleségednek nem kell dolgoznia! Te dolgozol és eltartod őt. Neki van elég pénze.

-    Ki kért meg, hogy ebbe beleszólj?

-    Fáj látnom, hogy így bánsz a feleségeddel. És szerintem, mint a nővérednek, jogom van beleszólni.

-    Ezek szerint nekem is jogom van szóvá tenni, hogy gyakran átjárogatsz a szomszéd birtokra.

-    Ugyan már, te is tudod, hogy Arcadia és én jó barátnők vagyunk.

-    Ezért kezdtél ki a férjével?

Queta ezen felhúzta magát és bement a szobájába.

Platana birtok

Julio, Arcadia, az ikrek és Arturo épp reggelijüket fogyasztják a teraszon.

Arturo:    Szeretem ezeket a reggeleket, amikor a család együtt reggelizik.

Daniela:  Mi vagyunk a tökéletes család látszata. A fivérünk egy boldog házasságban él feleségével, akit 20 éven át gyűlölt, de azután mégis megszeretett.

Julio:      Elhallgatnál, Daniela? A feleségem és én igenis boldog házasok vagyunk.

Ezután Julio megcsókolta Arcadia kezét.

Arcadia:  Jobb lenne, ha példát vennétek rólunk. Az utóbbi időben sokat veszekedtek.

Arturo:    Ugyan, nem szoktunk mi veszekedni, legfeljebb ilyen csacsiságokon.

Daniela:  Hát igen, úgy látszik, mindenkinek van egy párja, kivéve az én kis szeretett ikertestvéremnek!

Julio:      Daniela, békén hagynád Dinorát?

Dinora:   Nyugalom bátyus! Már megszoktam az ikernővérem rosszmájúságát. Mindig is egy zsarnok volt.

Dinora ezután a kancsóhoz nyúlt, hogy töltsön magának narancslevet, amikor senki sem nézett oda, Daniela meglökte a kancsót, aminek tartalma kiborult az abroszra.

Daniela:  Mit csináltál, te szerencsétlen!

Dinora:   Te tetted! Te lökted meg a kancsót.

Julio felállt az asztaltól.

-    Képtelenség így reggelizni! Elmegy tőletek az étvágyam! Szóljatok Jacarandának, hogy cserélje le az abroszt. Gyere Arcadia! Úgy látszik, te vagy itt az egyetlen nő, akinek még nem ment el az esze.

Daniela és Dinora tovább veszekedtek.

-    Ostoba vagy! Mindent tönkreteszel! Nem csoda, hogy nincs senkid! Meséld csak el, hogy halt meg az első és második férjed!

Dinora felállt az asztaltól és berohant a házba.

Már csak Daniela és Arturo maradtak.

-    Úgy látszik, ma kettesben reggelizünk.

Arturo rosszallóan nézte feleségét.

-    Mondd, miért gyűlölöd ennyire az ikertestvéredet?

Romero birtok

Juan Diego egyik munkásával, Moisessel beszélget, aki jó barátja is ebben.

-    Jaj, barátom. Látszik, hogy nyomaszt valmi.

-    Három évvel ezelőtt elkövettem életem legnagyobb hibáját, elvettem feleségül Paulát.

-    Egyáltalán nem szereted őt?

-    Eleinte kedveltem. De, az igazság az, hogy teljesen megváltozott. Egyfolytában féltékenykedik, nem bízik bennem, persze nem is tesz semmit azért, hogy megszeressem.

-    Miért nem válsz el tőle?

-    Nem tehetem. Egyrészt, sosem menne bele. Máskülönben, az apja nagyon sokat segített nekem. Nem árulhatom el.

-    Inkább hagyod tönkremenni az életed? Lehet, hogy egy nap belép az életedbe a szerelem… Az igaz szerelem.

Juan Diego elmosolyodott.

-    Moises! Úgy beszélsz a szerelemről, mintha… Csak nem elrabolták a szívedet?

-    Hát, ami azt illeti, mostanában gyakran találkozgatok egy leánnyal a szomszéd birtokról.

-    Ugye nem tagja a Valencia családnak? Mert azok mind viperák.

-    Nem, dehogy is! Ő ott dolgozik szobalányként. Jacaranda a neve.

-    Nos, akkor figyelj rám! Adok egy jó tanácsot. Amikor ez a lány szabadnapos, akkor hozd át ide! Itt nyugodtan találkozgathattok! De soha! Soha ne tedd be a lábad a viperák földjére!

Ez idő alatt a házban Queta épp Julionak telefonál.

-    Szia! Én vagyok az! Találkozhatnánk? Gyere a szokott helyre, a hátul lévő kunyhóba.

Julio elköszönt Arcadiától.

-    Merre mész?

-    Elintézek pár dolgot! De estére hazajövök!

-    Rendben!

Ezután egy csókkal búcsúztak.

Bernardo az ablakból figyelte őket.

-    Jó napot, Julio úr!

-    Szervusz, Bernardo! Jó, hogy itt vagy! Ma későn jövök haza! Addig intézd el a birtok dolgait! Adj enni az állatoknak!

-    Értettem, főnök.

Julio elment. Bernardo magában így gondolkozott.

„Vajon mit tudhat Arcadia asszony a főnökről? Biztos, hogy sakkban tartja valamivel. Ki fogom deríteni”

Esti órák

Arcadia a nappaliban whiskey-t iszogat. Bernardo belép az ajtón.

-    Ki engedte meg, hogy begyere a házba! Ha a férjem itt talál, mérges lesz!

-    A férje elment ügyeket intézni, és valószínűleg csak holnap jön haza.

-    Nekem azt mondta, este jön!

-    Nem fog jönni. Velem üzent.

-    Na de hol van most?

-    Nem is tudom pontosan. Telefonon hívott. Kijön velem a kunyhóba, asszonyom? Van egy üveg vodkám. Nem szeretném egyedül benyakalni. Tudja, hogy tartja a mondás, ökör iszik magában…

-    Jól van, nem bánom. De vigyázz, nem akarok túl sokat inni.

Romero birtok

Ez idő alatt Julio és Queta a magtárban szeretkeznek.

-    Na és mondd csak, hogy sikerült elszabadulnod a nejedtől?

-    Hazudtam valamit, hogy el kellett utaznom vidékre. Bernardoval üzentem neki. Ma éjjel veled maradok.

-    Mikor válsz el Arcadiától.

-    Soha! Miért kéne elválnom tőle?

-    Hogy elvegyél engem!

Julio nevetésbe tört ki.

-    Hogy téged? Te bolond vagy! Nem, drága Queta! Arcadia a feleségem! Te pedig a szeretőm! És nem ajánlom, hogy eljárjon a szád! Mert Arcadia képes lenne megölni! Elhiszed?

Bernardo kunyhója

Arcadia már kb. a 10. pohár vodkát issza.

-    Mondja csak, főnökasszony! Hogy jön ki a férjével?

A nő már alig tud beszélni.

-    Julio… immár öt éve a rabszolgám.

-    Hogy érti ezt?

-    Túl sokat tudok róla!

-    Mit tud róla, asszonyom?

-    Tudom, hogy Julio sok-sok évvel ezelőtt megölte Don Gerardót, a saját apját, hogy az ne tudjon új végrendeletet írni!

Valencia ház, előszoba

-    És mi lenne az, amit tudsz?

Arcadia közelebb hajolt Julióhoz és a fülébe súgott.

-    Tudom, hogy te ölted meg az apádat!

Julio teljesen elképedt, ereiben megfagyott a vér egy pillanatra, majd leplezve idegességét kacagni kezdett.

-    Mégis honnan vetted ezt a baromságot? Túl sok szappanoperát nézel! Mégis hogyan feltételezel ilyesmit rólam, hogy megöltem a saját apámat?

-    Képes vagy erre, még többre is! Hiszen gyűlölted őt!

-    Ez abszurd! Ostobaság! Mégis mire mentem volna ezzel az egésszel?

-    Mindketten tudjuk, hogy nem állt érdekedben, hogy az öreg átírja a végrendeletét. Ezért te egy lépéssel előtte jártál és megölted az öreget.

-    Fejezd be! Kikészít a vádaskodásod!

-    Láttam, amint megölted, a saját szememmel láttam!

-    Megint hazudsz! Nem láthattad, hiszen be volt csukva az ajtó, amikor ráfogtam a párnát és megfojtottam az apámat!

Julio amint ezt kimondta, legszívesebben nyelvébe harapott volna, hiszen most árulta el magát.

-    Szóval mégiscsak igaz!

-    Idefigyelj, Arcadia!

Julio becsukta a nappali ajtaját.

-    Soha ne nyisd ki a szád, megértetted! Senki sem hinne neked, a te szavad az enyémmel szemben!

-    Attól függ, mit kapok a hallgatásomért.

Julio ekkor elfordult és megbánást színlelt.

-    Ki kell mennem a mosdóba, mindjárt jövök!

Julio a fürdőszoba felé vette az irányt, majd előkereste a szemcseppjét, kettőt cseppentett mindkét szemébe, hogy jelenete hitelesnek látszódjon. Arcadia utána ment. Kopogtatott az ajtón. Julio kinyitotta. Arcadia igencsak meglepődött, hogy könnyes szemekkel látja férjét.

-    Drágám, te sírsz?

Julio szomorúan nézett, majd hirtelen átölelte Acadiát.

-    Bocsáss meg! Kérlek, könyörgök! Segíts nekem, hogy az a férfi legyek, aki régen!

-    Miről beszélsz, Julio?

-    Megbántam! Ezerszer is megbántam, amit apámmal tettem és hogy veled így bántam, azt akarom, hogy újra a feleségem légy! Az asszonyom! Tudom, hogy sokszor megbántottalak.

Arcadia nagyon boldog volt.

-    Mondd, hogy nem álmodom!

-    Nem, drágám, ez a valóság! Most döbbentem rá, hogy egy csodálatos asszony vagy! Nekünk kettőnknek sok közös dolgunk lehet még a jövőben! Össze kell fognunk, hátrahagyva a múltat.

-    Jaj, hát persze, drágám! Én mindig szerettelek és most, hogy rájöttél, hogy még élhetünk normális házas életet, ez a legszebb, ami történhetett velem.

-    Jól van, jól van, nyugodj meg! Figyelj, most van pár elintéznivalóm. Viszont ma este, ma este…

-    Ma este mi?

-    Ma este várlak a hálószobámban! – súgta szenvedélyesen az asszony fülébe, majd szenvedélyesen megcsókolta.

Arcadiának a lélegzete is elállt. Úgy érezte, hogy végre visszakapta a férjét. Julio kivonult a házból, magában a következőt gondolta:

„Átkozott boszorkány! Sarokba szorítottál! Most a markodban vagyok, színlelnem kell, mert nem akarom, hogy eljárjon a szád! És ma este… még a gyomrom is felfordul, ha rágondolok!”

Egyesült Államok

Perico úr és Victoria a kisszobában fényképeket nézegetnek, közben beszélgetnek.

-    Remélem, letettél arról az őrültségről, hogy visszamenj a Platana birtokra.

-    Nem. Inkább csak várni fogok. Három évet várok, és addigra már lesz elég pénzem ahhoz, hogy végrehajtsam a terveimet.

-    Ne, kislányom! Ne! A bosszú csak erőszakot szül!

-    Hagyjuk, most ezt nagyapa!

Ekkor Victoriának feltűnt, hogy nagyapja sokáig szorongat egy fényképet.

-    Kit ábrázol ez a kép, nagyapa?

-    Ó, nem fontos, drágám! Ez egy régi ismerős! A család egyik barátja…

-    Miért hazudsz nekem?

-    Nem hazudok, csak néhányszor láttam ezt az asszonyt! Már nem is emlékszek rá…

-    Remélem, nem csapsz be engem.

-    Miért nem meséltél soha a szüleimről?

Perico úr ekkor az órára nézett.

-    Jaj, te jó ég! Elfelejtettem tejet venni, máris rohanok a boltba!

Victoria persze tudta, hogy nagyapja titkol valamit, de nem akart utána menni.

Platana birtok

Julio magához hívatta Bernardot.

-    Minden tisztelettel uram, de semmilyen mérgező anyagot nem találtam itthon, amivel tönkretehetném a Juan Diego gyümölcsösét.

-    Nem is kell semmi.

-    Hogy érti ezt főnök? Már nem akarja megfertőzni a terményt?

-    Nem. Azt hiszem, elég, ha egyszerűen felgyújtod! Romero gyümölcsöse porig fog égni.

Casa Romero, éjjeli órák

Bernardo kivárta a megfelelő alkalmat, hogy cselekedjen. Kb. éjfél van. Juan Diego, Enriqueta, Liliana és a munkások már rég alszanak. A férfi belopózik a birtokra. Előveszi a benzineskannát és körbelocsolja a gyümölcsöst. Ezután meggyújt egy szál gyufát. A gyümölcsös lángokban áll. Bernardo gyorsan olajra lép, mielőtt bárkinek is feltűnne, hogy ég a gyümölcsös.

Juan Diego felriad álmából, majd az ablakból kitekintve szörnyű látvány fogadja. Teljesen kétségbe van esve.

-    Ne! Ne, ezt nem tudom elhinni! Te jó ég!

Gyorsan kirohant a házból, előkészítette a locsolót, megtöltötte vízzel és gyorsan megpróbálta eloltani a tüzet. Nagy nehezen sikerült megakadályoznia, hogy a tűz továbbterjedjen, de sajnos a gyümölcsöse a lángok martalékává vált. Juan Diego térdre borult és tehetetlenségben kiabálni kezdett.

-    Neeeee!!!!!! Oda a sok éves munkám kárba veszett! Ki tehette ezt a szörnyűséget?

Ezután bement a házba és ébresztgetni kezdte Enriquetát.

-    Kelj már fel!

-    Mi történt, Juan? Miért ébresztesz fel az éjszaka kellős közepén? Megőrültél?

-    A gyümölcsösöm porig égett.

-    Ugyan! Csak álmodtad! Feküdj vissza!

Ezután kirángatta nővérét az ágyból.

-    Na mi az? Miért ráncigálsz?

-    Nézd meg a saját szemeddel! Szerinted ez csak álom?

Enriqueta teljesen elképedt.

-    Nem! Ezt nem tudom elhinni! Mégis hogyan történhetett?

-    Valaki felgyújtotta a gyümölcsösömet! Biztos vagyok benne, hogy ez Julio Valencia műve!

-    Ostobaság! Ő meg akarja venni a birtokodat! Mit érne vele, ha felgyújtaná? Az ilyen tüzek általában balesetből következnek, a munkások óvatlansága miatt.

-    Hát nem érted, Queta? Tönkrementem!

-    Ugyan már! Nem mentél tönkre. Még ott van a zöldséges kerted, a paprika, a paradicsom és a krumpliföld!

-    Hogy te milyen ostoba vagy! A gyümölcsös volt a mindenem! Ez volt az egész éves munkám és most minden odaveszett.

-    Figyelj, biztosan van megoldás! Most még inkább itt az ideje, hogy elvedd Paula Penalvert!

-    Te teljesen megőrültél? Mégis hogy tudsz ilyenkor is a erre gondolni?

-    Ő nagyon gazdag és csodás feleséged lenne.

-    Te mindenből csak hasznot akarsz húzni! Nem szeretsz senkit magadon kívül.

-    Na idefigyelj! Én csak jót akarok neked, és ez a hála! Mondjak valamit, örülök, hogy ez történt! Mert így legalább belátod, hogy egyedül nem vagy képes boldogulni! És most ha nem haragszol, visszafekszem! Semmi kedvem téged hallgatni!

Liliana közben felébredt a nagy kiabálásra.

-    Mi történt, bácsikám? Miért kiabáltok!

-    Jaj, Lili! Ez szörnyű, tudod, az éjjel valaki felgyújtotta a gyümölcsösömet!

-    Micsoda? Ezt nem tudom elhinni? Ki volt képes erre a szörnyűségre!

Enriquetát idegesítette, hogy nem tud aludni.

-    Elég ebből! Ne hangoskodjatok itt nekem! Lili, nyomás aludni!

-    Ne kiabálj az unokahúgommal!

-    Te pedig végre gondolkozz el a javaslatomon!

Eljött a reggel.

Enriqueta értesítette Paulát a történtekről, aki azonnal a birtokra sietett, hogy kifejezze együttérzését Juan Diegonak.

-    Jaj, hallottam, hogy mi történt és azonnal idesiettem.

-    Köszönöm Paula!

-    Figyelj, van megoldás! Az apám szívesen adna neked kölcsön.

-    Nem, ezt hogy képzeled? Nem fogadhatom el! A saját két kezem munkájából fogok mindent újrakezdeni. Mindazok dacára, ami történt, még mindig hozzám jönnél feleségül?

Platana birtok, Julio szobája.

Julio ébredezik. A szobalány épp a reggelit hozta be az uraságnak.

-         Takarodj innen. – kiabált félálomból. – Nem szeretem, ha a személyzet bejárkál a szobámba.

-    Csak a reggelijét hoztam be, uram!

-    Azt mondtam, kifelé! Inkább menj ki a kacsaólba, nézd meg, mi újság van ott.

-    A szobalány kiment.

Csörög a telefon. Julio felveszi.

-    Hallo.

Először nem szól bele senki.

-         Hallo. Ne szórakozz velem, bárki is vagy!

-    Én az a nő vagyok, akinek tönkretetted az életét, nyomorult gazember!

-    Ki beszél? Hallo. Ki szórakozik velem? Hallo… Letette az átkozott. Biztos vagyok benne, hogy Árcadia volt, csak is ő lehetett!

Egyesült Államok, Los Angeles.

-    Kivel beszéltél, anya?

-    Senkivel, Belinda.

-    Akkor miért van a kezedben a telefon?

-    Egyik barátnőmet akartam hívni, de nem sikerült. Na de miért nem vagy még iskolába. Pakold össze a cuccodat és indulj, nem késhetsz el mindennap!

-    Jól van, anya.

-    Megreggeliztél?

-    Igen és megittam a kakaómat is.

Platana birtok, Árcadia szobája

Kopogtatnak az ajtón.

-    Szabad!

Julio volt az.

-    Mondd, miért szórakozol velem?

-    Miről beszélsz?

-    Tudod te azt nagyon jól, az előbb felhívtál telefonon.

-    Miért hívtalak volna fel? Hiszen csak 1 szoba választ el minket. Ha akarok valamit, akkor átmegyek és szólok.

-    Ne okoskodj itt nekem, az előbb felhívtál és azt mondtad, én tettem tönkre az életedet.

-    Te képzelődsz. Én nem hívtalak! Nézd meg a mobilomon a tárcsázott számokat.

-    De ha nem te voltál, akkor ki lehetett?

-    Nem tudom, Julio. Biztosan valamelyik szeretőd.

Dinora szobája.

Daniela kopogás nélkül beront az ikertestvére szobájába.

-          Mit akarsz tőlem? És miért nem kopogsz?

-          Haha… Kopogjak a saját házamban?

-          Ez a ház nem csak a tiéd. Ez az én házam is és a bátyám, Julio háza és azon belül az én szobám!

-          Jó-jó-jó! Nem vagyok erre kíváncsi! Csak közölni akarom veled, hogy a mai napon nem mozdulhatsz ki a szobádból. Figyeld, itt van a kulcs!

-          Micsoda? Na de mi ütött beléd, Daniela? Miért ne mozdulhatnék ki?

-          Mert én így határoztam! Az utóbbi időben nagyon szemtelen vagy. Például a tegnapi vacsoránál…

-          Add vissza a kulcsot! Ehhez nincs jogod! Szükségem van a szabadságra! Szólni fogok Juliónak!

-          Juliot nem fogja érdekelni, mi van veled! Ha el mered mondani, esküszöm, hogy mindenkit ellened fordítok! És ne feledd, tudom a te kis titkodat! Hogy megölted a második férjedet!

Dinora befogta a fülét és már majdnem sírt.

-          Hallgass el! Ne kínozz!

-          Hahaha… Fáj az igazság? Tudod mit, itt hagylak. Szenvedj csak! Számolj el a lelkiismeretednek azzal, hogy egy gyilkos vagy!

Daniela becsukta Dinora szobájának ajtaját és ráfordította a kulcsot.

-          Engedj ki! Nincs jogod bezárni, mint egy kisgyereket! Átkozott ribanc! Ezért megfizetsz, te nyomorult.

Dinorának volt egy kis szekrénye. Senki sem tudta, mit rejt ez a szekrény. Ebben nem más volt, mint egy boszorkányoltár.

Dinora elővett egy varrott vudubabát és beszélni kezdett hozzá.

-          Daniela! Te nyomorult! Most megfizetsz mindenért!

Dinora gombostűvel szurkálni kezdte a nővéréről alkotott vudubabát.

-          Légy átkozott, Daniela! Engem nem fogsz megalázni!

Én foglak téged tönkretenni! – kiabálta és kacagott.

Daniela hallotta a folyosóról Dinora kiabálását, de különösebben nem érdekelte. Csak nevetett rajta.

-          Hamarosan meg fogsz bolondulni, nővérkém! Bekerülsz egy elmegyógyintézetbe! Ez lesz a büntetésed, amiért mindig te voltál a kis kedvenc! Jaaaj, a fejem. Jaj, de belehasított!

Ekkor ott termett Arturo is.

-          Mi a baj, drágám? Kicsikém! Édes kis feleségem!

-          Megfájult a fejem!

-          Ó, te szegény! És miért kiabál a félkegyelmű nővéred?

-          Talán mert teljesen bolond. Bezártam a szobájába.

-          Húha! Ám jobb lett volna, ha az egyik istállóba zárod be, akkor nem hallatszódna idáig a kiabálása.

-          Jaj, hát igen, látod, erre nem is gondoltam! De miért fáj így a fejem…

Ekkor ott termett Julio is.

-          Dinora miért kiabál, mint a fába szorult féreg?

-          Be kellett zárnom, nem bírt magával.

-          Te teljesen megőrültél! Engedd ki onnan, ettől az ordináré hangzavartól nem bírok aludni!

-          De nem engedhetem ki! Tegnap este nagyon szemtelen volt velem!

-          Nem érdekel, akkor sem ép dolog bezárni a szobájába! Add a kulcsot, Daniela!

Daniela lehangoló arccal átadta a kulcsot. Julio kinyitotta az ajtót. Dinora kést rántott, azt gondolta Daniela jött be, hogy zaklassa.

-          Mi az ördög ütött beléd? Le akarsz szúrni? Te ütődött nőszemély.

-          Ne haragudj bátyuskám, azt hittem, Daniela az! Képes volt bezárni ide.

-          Tudom! És ezért meg akartad ölni?

-          Nem! Csak rá akartam ijeszteni.

-          Na persze. Tudod, mit! Soha többé ne merészelj kést rántani, ha megteszed én magam foglak elvitetni a sárga házba.

-          De esküszöm, ő provokálta ki!

-          Jól van már, elég ebből! Úgy viselkedtek, mint két óvodás! Apánk biztosan forog a sírjában.

Ezután Julio magára hagyta a testvérpárt és a sógorát és lement a nappaliba, ahol Bernardo fogadta.

-          Mikor hajtsam végre a munkát, amivel megbízott, főnök?

-          Akár már ma este. De nagyon vigyázz! Senki sem láthat meg.

-          Én mindig tökéletes munkát végzek.

-          Nos, itt az alkalom, hogy bebizonyítsd.

-          Nem bizonyítottam be, mikor a minap megöltem azt az öreg munkást?

-          Ez annál sokkal nagyobb feladat lesz. Mert azzal, amit most teszel, tönkreteszed Juan Diego sok éves munkáját.

Arcadia az ajtóban állva hallgatózik. Bernardo kalapját megemelte és kivonult a nappaliból. Helyette bejött Arcadia.

-          Mit keresel itt, boszorka!

-          Mindent hallottam.

-          Miről beszélsz?

-          Tudom, hogy mg akarod fertőzni Juan Diego terményét.

Julio ideges lett. Egy gyenge mozdulatával felborította a dohányzóasztalt.

-          Idefigyelj, banya! Soha nem emeltem rád kezet. De esküszöm, ha most elkezdesz fenyegetőzni, a saját két kezemmel fojtalak meg!

-          Hát rajta! Nem félek tőled, Julio.

-          Idefigyelj, Arcadia! Senkinek ne beszélj arról, amit hallottál, ha megteszed, esküszöm, kiraklak a házamból. Földönfutóvá fogsz válni. Ezt akarod?

-          Nem, Julio. Ennek semmi értelme. Én nem fogok mondani semmit. Nem akarom, hogy még jobban meggyűlölj.

-          Szerinted nincs okom rá, hogy gyűlöljelek? A mézeshetek alatt megcsaltál egy vad idegen férfival.

-          Mert sosem szerettél engem. Sosem kívántál. Csak azért vettél feleségül, mert nem akartál ellenkezni apáddal.

-          Ne emlegesd azt az átkozott vénembert. Ő tette tönkre az életem. Ő nem volt az apám. Nekem csak egy anyám volt, akit nagyon szerettem.

-          Sosem ismertem az anyádat.

-          Hogy ismerhetted volna? 16 éves voltam, amikor meghalt? És miért? Mert apám megcsalta őt.

-          Hallottam a történetet. Hogy is hívták a nőt, akivel megcsalta apád anyádat?

-          A nevét sosem fogom elfelejteni. Úgy hívták Guadalupe Ascanio.

-          Ajánlok egy egyességet, drágám.

-          Mi lenne az?

-          Segítek neked megtalálni ezt a nőt, hogy véres bosszút állj rajta.

-          Micsoda? De miért akarsz segíteni nekem? Úgy bántam veled, mint egy darab ronggyal.

-          Az nem számít. Én szeretlek, Julio. De van egy feltételem. Ezentúl úgy kell bánnod velem, mint a feleségeddel. Szeretned kell engem. Ha egyszer is meg mersz csalni, mindent kitálalok. Sokat tudok én rólad, Julio.

-          És mi lenne az, amit tudsz.

Arcadia ekkor közelebb hajolt Juliohoz, majd szenvedélyesen a fülébe súgta:

-          Tudom, hogy te ölted meg az apádat.

Platana birtok

-  Bernardo!

-  Mit óhajt, Don Julio? Uram és parancsolóm?

-  Egy komoly feladatot bíznék rád!

-  És mi lenne az?

-  Menj át ma éjjel a szomszéd birtokra és fertőzd meg Juan Diego kávéültetvényeit. Tudom, hogy annak a szerencsétlennek milyen sokat jelent a termése és mennyit dolgozott rajta! Hát most kb. több éves munkája fog semmivé válni!

-  Parancsára, uram!

Juan Diego birtoka

-       Szia szerelmem!

-       Szia Paula! Mi járatban erre?

-       Gondolkoztál az ajánlatomon?

-       Igen. Eleget gondolkoztam, és arra jutottam, hogy nem kéne elsietni ezt a házasság-dolgot.

Paula arcáról hirtelen lefagyott a mosoly.

-       De miért? Mi a baj? Nem szeretsz? Van valaki más? Most már biztos vagyok benne, hogy megcsalsz!

-       Elég, fejezd ezt be, szó sincs erről! Nem azt mondtam, hogy bontsuk fel az eljegyzésünket. Csak időt kérek!

-       Időt? Mire? Hogy lelépj valaki mással?

-       Tudod, Paula! Ez az, amit gyűlölök. Egyfolytában féltékenykedsz mindenféle ok nélkül! Ha így folytatod, jobb lesz, ha elfelejtjük egymást!

A nő teljesen kétségbe esett.

-       Ne, kérlek! Bocsáss meg! Esküszöm, annyi időt adok, amennyit csak akarsz! És ezentúl nem fogok féltékenykedni, csak kérlek ne hagyj el!

-       Ez csak rajtad áll, Paula! Hagyd abba ezt az erőszakos viselkedést és a beteges féltékenykedést, mert van elég bajom anélkül is!

Platana ház

A Valencia család tagjai éppen vacsorázni készülnek. Az asztalnál már jelen van Dinora, Daniela, Arturo és Arcadia.

Egyedül Julio késlekedik.

Daniela:     A bátyánknak bizonyára fontos elintéznivalója akadt. Szerintem ma kezdjük el a vacsorát nélküle…

Arcadia:     Arról szó sem lehet. Én egy falatot nem vagyok hajlandó enni addig, amíg a férjem elő nem kerül.

Daniela hangosan nevetni kezdett.

Arcadia:     Mit röhögsz, te szerencsétlen?!

Arturo:       Na, na, na, na! Több tiszteletet a feleségemnek!

Daniela:     Csak azt nevetem, hogy te sosem adod fel. Mióta is vagytok házasok? Lassan 20 éve. És még mindig nem veszed tudomásul, hogy a fivérem, Julio nem szeret téged? Mióta házasok vagytok, hányszor aludtatok együtt? Egyszer sem?

Arcadia már szinte ölni tudott volna a szemeivel.

Dinora:      Jaj, elég már, ne veszekedjetek!

Daniela:     Nicsak, megszólalt az angyal! A nő, akinek a férjei titokzatos módon eltűnnek!

Dinora:      Egy szörnyeteg vagy, Daniela! Nem tehetek arról, hogy az első férjem az esküvőn a boldogító igen kimondása után összeesett és meghalt!

Daniela:     Á, valóban? És mi történ a második férjeddel, aki rendszeresen vert téged?

Dinora:      Ebből elegem van! Az étvágyam is elment! Legszívesebben megmérgeznélek, te átok!

Daniela:     Ahogyan megmérgezted a második férjedet?

Arturo:       Elég, elég! Kussoljatok már el! Nem bánnám, ha jönne a sógorom, legalább akkor csendben vagytok.

Arcadia:     Jaj, kedves Arturo, megszokhattad volna már, hogy Daniela és Dinora folyton veszekednek!

Daniela:     Te pedig megszokhattad volna, hogy a férjed fűvel-fával megcsal téged!

Ekkor lépett be Julio. Hirtelen mindenki nagyon csendbe lett.

Julio:         Ne zavartassátok magatokat! Veszekedjetek csak tovább.

Arcadia:     Merre jártál, drágám?

Julio:         Semmi közöd hozzá, boszorka!

Arcadia:     Miért beszélsz így velem? Valami rosszat tettem?

Julio most még idegesebb lett.

-       Mi rosszat tettél? Azt, hogy megszülettél, te szerencsétlen! Aztán el kellett vegyelek feleségül, s hála neked, tönkrement az egész eddigi életem…

Arturo:       Nincs rosszabb, mint egy boldogtalan házasság, ahol a párok gyűlölik egymást… Szerencsére én boldog házasságban élek az én kicsi Danielámmal.

Daniela ismét gúnyolni kezdte Árcadiát.

-       Komolyan, röhej vagy, sógornőm!

Arcadia bevágta a durcást, felállt az asztaltól és felrohant az emeletre, majd levetette magát a heverőjére és tárcsázni kezdett a mobiltelefonján.

-  Hallo. Enriqueta?

-  Igen, én vagyok. Hogy vagy, Arcadia?

-  Rettenetesen érzem magam. Julio ismét megalázott.

-  Már megint? Ez szörnyű. Mindig ez van. Miért nem válsz el tőle?

-  Soha! Akkor utcára kerülnék…

-  Dehogy kerülsz. Hiszen rengeteg pénzed van.

Annak a pénznek a fele nem az enyém, hanem a Valencia családé. Mellesleg, én nagyon szeretem Juliót, még ha ő gyűlöl is engem.

-  Reménytelen eset vagy, barátném.

-  Te voltál már szerelmes?

-  Igazából nem. A pénzéért mentem hozzá Hectorhoz, de ő mint már tudjuk, halott.

-  Én nem fogom tovább tűrni a megaláztatásokat! Bosszút fogok állni mindenkin. Julión, Danielán, Dinorán…

-  És hogyan?

-  Például úgy, hogy szövetkezek az öcséddel.

-  Na ezt felejtsd el. A testvéremet ne keverd bele semmibe.

-  Mindegy. Valamelyik napon összefuthatnánk egy kávéra.

-  Ó, persze. Holnap 10 órakor nálatok?

-  Rendben.

Róma, Olaszország

Alessandro Nesta a szobájában ül és tévét néz. A kedvenc sorozata megy, amelyet mindennap meredt szemekkel nyomon kísér. A sorozatban való elmélyülését egy ajtónyitás zavarja meg.

Zavarhatok, fiam?

-  Apa, a kedvenc sorozatom megy!

-  Melyik? A lökött macik?

-  Nem. A Paula és Paulina.

-  Jaj, fiam, komoly dologról lenne szó.

-  Mi lenne az?

-  Most kaptam értesítést a főnökömtől. Hamarosan áthelyezést kapok.

-  Hová?

-  Floridában fogok dolgozni. És ott is fogunk lakni.

-  Neee! Könyörgök ne! Én nem hagyhatom itt Rómát.

-        Figyelj, ez az egész nem most lesz. Majd két-három év múlva helyezik át a cégünket.

-        Jaj, hát akkor jó. Már megijedtem!

Miami, lakónegyed

Julissa néni és Luis sógor beszélgetnek a konyhában.

-        Na tudod-e már, sógor, hogy mit ünneplünk 2009 októberben?

-        Hát az 50 éves házassági évfordulónkat.

Az öreg egy pillanatra elgondolkozott, majd megszólalt.

-        De az idén lesz nem?

-        Nem idén lesz, ne beszéljél már hülyeségeket! 1959-ben keltünk egybe, az Isten áldjon meg! – kiabált vele.

-        Nem aaa.

-        Jól van, akkor okoskodjál, ha olyan jól tudod…

Ekkor megszólalt a telefon. Julia néni vette fel.

-        Hallo.

-        Csókolom néném.

-        Te vagy az Gabito? Na szia. Hogy vagyol?

-        Á, köszönöm megvagyok. És maga?

-        Hát megvagyok, köszönöm.

-        Luis sógor jól van?

-        Jól van hát, most vitatkoztunk össze mert állítja, hogy idén lesz az évfordulónk! Pedig már annyiszor mondtam neki, hogy 59-ben házasodtunk össze. Tehát akárhogy számolom, jövőre lesz.

-        Jaaaa. És már vannak előkészületek?

-        Áááá, majd… Jövőre ünnepeljük, nem idén.

-        Legalább lesz idő megszervezni.

-        Igen. Osztán jól vagytok?

-        Jól, köszönjük. Majd elnézünk már egyszer.

-        Na jó van.

-        Üdvözlöm sógort!

-        Jó van. Mink is puszilunk mindenkit.

-        Na csókolom.

-        Szia!

Platana birtok

Julio és Arturo az előtérben borozgatnak már kb. egy órája. Már enyhén az alkoholmámor hatása alatt vannak.

-        Mondd csak, kedves sógor, miért nem válsz el Árcadiától, ha annyira gyűlölöd?

-        Mert az apám megmondta, ha elválok tőle, a vagyonom felét oda kell adnom annak a boszorkának! És én ezt nem akarom, mert fenn áll a veszélye, hogy az a szemét banya mindent elvesz tőlem.

-        Ez hülyeség. Miért tenné?

-        Mert szerelmes belém. Akár bosszúból is megteheti. Inkább vele maradok és tönkreteszem az életét.

-        Helyes gondolatok.

-        És te szereted a húgomat, Danielát, vagy csak a pénze miatt vetted el? Már 10 éve házasok vagytok, de ezt még nem kérdeztem meg tőled egyszer sem.

-        Na de kedves, Julio! Hogy kérdezhetsz ilyet. Természetes, hogy szeretem. Ezért is vettem el.

-        Na de most gondolj bele! Daniela egy ravasz és agyafúrt nő. Pénzéhes, törtető, egy igazi manipulátor. Mi az, amit szeretsz benne?

-        Azt, hogy gyönyörű. És egy az egyben, úgy ahogy van. Nagyon céltudatos. Ebben hasonlít rád, kedves sógor… Egyébként az új intézővel nagyon bizalmas lett a viszonyod.

-        Így van. Ő lesz az, aki elvégzi helyettem a piszkos munkákat. Töltesz még egy pohárral?

-        Hát, persze. Már úgyis padlón vagyunk. Miért szivarozol állandóan? Szívj inkább Marlboro cigarettát. Hidd el sokkal jobb, mint az a szenny, amit szívsz!

-        Jól van, adj egyet!

Penalver ház

Paula feldúltan érkezik haza, a táskáját ledobja a nappaliban és felszalad a szobájába. Anyja utánamegy.

-        Mi a baj, lányom?

-        Ne is kérdezd. Juan Diego nem akar feleségül venni.

-        Hogyan? De ez hogy lehetséges? Talán van valakije?

-        Jaj, nem. Nincs! De valahányszor előhozakodok ezzel, mindig azt mondja, hogy ez túl korai.

-        Mert valamit rosszul csinálsz, édes lányom.

-        De mit? Mindent megteszek érte. De ő  még csak ügyet sem vet rám. De esküszöm! Történjék bármi, Juan Diego az enyém lesz!

-        Igazából nem értem, miért ragaszkodsz hozzá ennyire. Hiszen csak egy szegény ördög!

-        Mert szeretem! Mindössze ezért.

-        De ez egyoldalú. És ha ő mást szeret.

-        Ha van egy másik nő az életében, akkor gondoskodni fogok róla, hogy az a nő örökre eltűnjön Juan Diego életéből.

Róma, Italy

Új nap virradt. Alessandro Nesta reggelizik a családjával.

-        Szörnyű rémálmom volt az éjszaka.

-        És mi volt az, Sandro? – kérdezte az anyja.

-        Azt álmodtam, hogy egy birtokon vagyok. Ahol csúnyán bánnak velem. A birtok ura egy kegyetlen ember volt. Bántalmazott engem.

-        Ez szörnyű, fiam.

-        Jaj, Alessandro. Hisz csak egy álom volt. – nyugtatta Fernando, a bátyja.

-        Igazából azóta vagyok ideges, mióta apu bejelentette, hogy  két vagy három éven belül el kell hagynunk Rómát.

-        Érts meg, fiam. Az állásomról van szó. – szólt közbe az apja. – Ha tehetném, már a jövő héten utaznék.

Alessandro ekkor idegrohamot kapott és csapkodni kezdte az asztalt.

-        Miket beszélsz? Semmi szín alatt nem vagyok hajlandó elhagyni Rómát a jövő héten, sem a jövő hónapban, sem semmikor.

-        Egyszer el kell mennünk. De a cégemnek még 2 évig biztos helye van itt. Addig készülj fel lelkiekben.

Nesta elszámolt magában ötig, majd mély levegőt vett.

-        Ne haragudjatok. Én most visszamegyek a szobámba.

-        De még meg sem etted pirítóst.

-        Elment az étvágyam.

-        Ebédre csináljak neked sült halat? – kérdezte Maria Laura, Nesta anyja.

-        Nem kell, köszi.

-        Jaj, Malala. A fiunk nagyon zaklatott, nem kellett volna elmondani neki ezt a Floridás ügyet.

Miami, lakónegyed

Magda háza

Magda ma reggel arra ébredt, hogy nem bír lábra állni. Egyszerűen nincs annyi erő benne, hogy felkeljen az ágyából. Borzasztóan fájnak a végtagjai.

-        Istenem, mi történik velem? Ez borzasztó ez a fájdalom.

Nagy nehezen erőt vett magán, és felállt, de nem bírta el az egyensúlya és összeesett.

-        Nem bírom tovább! Meg kell műtetnem magam! Nem bírom ezt az iszonyatos fájdalmat.

Ekkor megcsörrent a telefon. Magda nagy nehezen elközlekedett odáig és felvette a kagylót.

-        Hallo.

-        Szia Magda, én vagyok az Sandro. Hogy vagy?

-        Hát, hogy vagyok? Most éppen hason csúszva közlekedek. Nem bírok lábraállni. Borzalmasan szúr a hátam. A lábaim nagyon fájnak. Én ezt nem bírom.

-        Na ne viccelj már. Ilyen rossz a helyzet? A gyógyszered bevetted már?

-        Nem használ a gyógyszer. Meg kell műtenem magam. Ez az egyetlen esélyem.

-        De az orvos megmondta. A műtétbe bele is halhatsz.

-        Akkor haljak bele! Én így nem akarok tovább élni! Inkább a halál!

-        Nem szeretem, ha így beszélsz. Biztosan van más megoldás is.

-        Á, ha látnál engem most, azt mondanád, próbáljam meg. Ez az egy esélyem van. Isten nem fog elhagyni.

-        Jaj, hagyj engem az ilyen istenes dolgokkal, én nem hiszek az ilyesmiben. Sőt ezzel ki lehetne kergetni a világból.

-        Hát, én már nem tudok mit tenni. Holnap vigyél be a kórházba, kérek egy időpontot.

-        Persze, beviszlek. Akár már ma is. Egy óra múlva érted megyek.

-        Jó. Köszönöm. Siess, jó?

Platana birtok, Julio szobája.

Julio ébredezik. A szobalány épp a reggelit hozta be az uraságnak.

-        Takarodj innen. – kiabált félálomból. – Nem szeretem, ha a személyzet bejárkál a szobámba.

-        Csak a reggelijét hoztam be, uram!

-        Azt mondtam, kifelé! Inkább menj ki a kacsaólba, nézd meg, mi újság van ott.

A szobalány kiment. Csörög a telefon. Julio felveszi.

-        Hallo.

Először nem szól bele senki.

-        Hallo. Ne szórakozz velem, bárki is vagy!

-        Én az a nő vagyok, akinek tönkretetted az életét, nyomorult gazember!

Egyesült Államok.

Belinda bekopogott az anyja szobájába.

-  Mi az, kicsim? Mit szeretnél?

-  Csak azt, hogy áruld el végre, ki az apám!

-  Kicsim, ezt már megbeszéltük.

-  De már 18 éve várok! 18 éves vagyok, felnőtt lány! Jogom van tudni, ki az apám. Miért kell titkolózni? Talán a múltadban vannak olyan dolgok, amikről nem szeretnéd, hogy tudomást szerezzek?

-  Nem tetszik a hangnem, ahogyan feltetted ezt a kérdést. Mire célzol??? Semmi takargatnivalóm nincs. De csak annyit mondhatok, hogy az apád a leggonoszabb ember volt, akivel valaha találkoztam.

-  De miért? Mi történt?

-  Mondtam, hogy nem akarok erről beszélni, egyébként is nézz rá az órára! Mindjárt éjfél és neked holnap iskola…

Florida, Miami, nyomornegyed

Magda arra ébred fel, hogy testvére, Esteban és fia Andresito fennhangon veszekednek.

-  Soha nem akarod abbahagyni ezt a züllött életmódot? Nem szégyelled magad, mondd?

-  Semmi közöd hozzá, nem vagy az apám!

-  Az lehet, de nem bírom nézni, ahogyan az anyád tönkremegy miattad. A sírba fogod vinni! Egyébként is szívbeteg, elég egy infarktus! Ezt akarod?

-  Ugyan már! Az anyám mindig túloz. Lehet, hogy rá is játszik!

-  Ha most anyád hallaná, hogy beszélsz, sírva fakadna!

-  Ha anyámnak bármi baja esik, te leszel a felelős, keresztapa. És akkor, mi ketten nyíltan fogunk élet-halál harcot vívni! Amiért megölted az anyámat, aki a testvéred!

Csak veszekedtek és veszekedtek… Arra nem is gondoltak, hogy Magda a másik szobából mindent hall. A hallottak nagyon fájnak neki, de immár hozzászokott ahhoz, hogy ezek a durva viták mindennapossá váltak.

Platana birtok

Már reggel 9 óra van. A munkások szinte szünetmentesen dolgoznak, egyesek nagyon fáradtak és borzasztó melegük van. Egy 70 év körüli idős ember összeesik a nehézségektől. Akik észreveszik, odamennek hozzá, hogy megnézzék, mi baja. Érdekes módon ekkor érkezik Bernardo és az oldalzsebéből előnyújtja a korbácsot.

-        Mi folyik itt? Ezt nevezitek ti munkának? Takarodjatok vissza!

-        De uram, kérem, - szólalt meg egy munkás – Ez az ember rosszul van! Túl öreg és nem bírja már a munkát.

-  Jó, akkor ő kiáll. Ilyen emberekre nincs szükség! Ők terhet jelentenek csak! Beszélek Don Julióval! Biztos vagyok benne, hogy ki fogja rúgni! Ti pedig dolgozzatok tovább!

Ekkor megjelent a színen Julio is.

Mi történt, hogy haladnak a munkával?

-        Az előbb adtam nekik egy kis szóbeli figyelmeztetést! Hiszen csak lazsálnak és lazsálnak… Mindennek ez a magatehetetlen vénember az oka! Állítólag rosszul lett és összeesett a sok munkától. – mondta gúnyosan.

Julio közelebbről megnézte az öreg munkást.

-  Ez az öreg Nacho!

Nacho úr nem tudott megszólalni, mindössze hörögni tudott, amiből semmit se lehetett érteni.

-        Mi van? Nem értem a nyelvedet, vénember!

-  Höööö… hööö… ez a munka, embertelen! Magukat be fogom perelni bántalmazás miatt.

-  Á, valóban? Bernardo, az ostort!

Bernardo ismét elővette az ostort.

-  Üss rá jó néhányat! De vigyázz, ne öld meg! Azt akarom, hogy örökre elmenjen a kedve a fenyegetőzéstől és az árulkodástól…

-  Értettem, uram! Ez jó lecke lesz magának, vén léhűtő!

Elvitték jó messzire az öreg munkást, egészen a bitok másik végére, ahol senki sem láthatta, mi történik.

Bernardo ütlegelni kezdte az öreg Nachót olyan erősen, ahogyan csak tudta. Csak ütötte és ütötte. A férfi minden egyes ütésekor Julio arcán látszódott az elégedettség, az amely valahányszor eltöltötte, amikor csak bántalmazhatott valakit. Nacho nem tehetett mást csak jajgatott, szörnyűlködött, a szemei már könnyeztek a fájdalomtól, majd ordítani kezdett.

-  Öljön már meg! Ne kínozzon tovább, kérem!

Az öreg Nacho hátáról csak úgy folyt a vér.

-  Mit tegyek, uram? Ezt a szerencsétlent már csak lépések választják el a haláltól és ha kinyitja a száját…

-  Hmm… Ennek a szegény ördögnek már úgyis mindegy! Húzzál még rá néhányat, akkor biztosan meghal.

-  És ha a munkások beszélni fognak?

-  Látsz te itt bárkit is?

-  Igazából nem, túl messze jöttünk, ezen a környéken senki sem láthat meg.

-  Akkor rajta.

Don Nacho már beszélni nem tudott, de még lélegzett. Bernardo ismét előhúzta az ostort és folytatta a kegyetlen ütlegelést, egészen addig, míg az öreg munkás ki nem lehelte a lelkét. Ezután Bernardo felsóhajtott.

-        Mit szól, főnök? Elégedett a munkámmal?

-        Az a véleményem, hogy túlzásba vitted a dolgot, Bernardo!

-        De hiszen maga mondta!

-        Mert túlságosan megverted… Nem maradt más választás, meg kellett ölni. Ha életben hagyod, akkor eljárhat a szája, hogy túlzásba vitted a fenyítést.

-        Hát, persze uram.

-        Még valami, Bernardo! Soha senkinek se beszélj erről!

-        Már hogyan beszélhetnék, amikor én is bűnös vagyok!

-        Ez a mi közös bűntettünk volt, ezentúl mindenben segítened kell nekem!

-        Parancsára, uram.

Bernardo felemelte a kalapját, majd mint aki dolgát jól végezte, távozott.

Róma, Olaszország.

Alessandro Nesta a szobájában ül és búsul. Bejön az apja.

-  Mi van veled, fiam? Miért lógatod az orrod?

-  Jaj, papa. Semmi különös. Csak a Laziora gondoltam.

-  Ugyan már! 2002 óta már a Milanban vagy! Különben is a Milannak köszönheted, hogy mindeddig jól éltünk! A LAzio egy csóró csapat volt! Akkoriban egyik napról a másikra éltünk! Úgyhogy ne érzelmeskedj itt nekem, fiam!

-  De amióta a Milanban vagyok, állandóan kifütyülnek! És ez nekem nagyon fáj!

-  Az is fájdalmas volt, mikor a testvéred meghalt, mégis túlléptünk rajta. Most pedig te egy kifülyülés miatt aggódsz?

-  Jaj, nem tudom. De napok óta depressziós vagyok! Semmihez sincs kedvem. Egy dolog vígasztal.

-  És mi az?

-  Hát az, hogy Rómában élek, ebben a gyönyörű városban! Soha nem fogom itt hagyni Rómát! Mert Róma az otthonom, de Milano…

-  Tudom, tudom fiam! Róma a te otthonod!

-  Nem csak az otthonom, hanem az egész életem!

Miami, lakónegyed.

Julissa néni és Luis sógor épp az ebédhez készülődnek, amikor megérkezik Sandro.

-  Na szervusz, mi a helyzet?

-  Na hát mi a helyzet, nagy szép fiam? – kérdezte Luis sógor.

-  Jaj, néném. Üdv. sógorom! Voltam ma dolgozni a birtokon. Első és utolsó alkalom volt, többet én oda nem megyek.

-  Naaa. Hamar feladtad. Kérsz egy palacsintát?

-  Persze, hát hogy a fenébe ne kérnék.

Luis sógor a levesét kanalazta, közben elkezdett mesélni.

-  Fiatal suttyó koromban én is dolgoztam az ültetvényeken… Nehéz munkákat végeztettek velünk. Volt úgy, meg is ostoroztak minket.

Julissa néni ráripakodott.

-  Jól van, tudjuk, mesélted már annyiszor… Hallod Sandro, nem hogy ideköltöznél hozzánk.

-  Á, néném, ne haragudjon meg, de szó nem lehet róla! Van saját házam, szerencsére. Most állást keresek, hogy fel tudjam tartani magam.

-  Olyan nehéz lenne ideköltözni?

-  Bocsássa meg néném, de én egész életemben öregeket gondoztam. Ott volt nagyanyám. Utána ott volt édesanyám. Sajnálom, de mosta magam életét akarom élni így 38 éves fejjel. Azt hiszem ideje lesz már! És most ne haragudjanak, de mennem kell.

Julissa néni kikísérte Sandrot, majd nagyon elszomorodott, amiért kedves unokaöccse, akit fiaként szeret, visszautasította ajánlatát.

Miami bár

Paula és Enriqueta koktélozgatnak és közben Juan Diegóról társalognak.

-  Nem tudom, néha az az érzésem, hogy az öcséd, nem akar feleségül venni.

-  Ugyan már, Paula, az öcsém javíthatatlan. De én rá fogom beszélni, hogy vegyen el téged feleségül.

-  De miért nem ő kér meg engem? Talán van valami akadálya… Talán egy másik nő! De esküszöm, ha megtudom, hogy az én Juan Diegom más valakit szeret, megkeresem azt a nőt és végezni fogok vele! Juan Diego az enyém! Csak az enyém!

Platana birtok

-  Bernardo!

-  Mit óhajt, Don Julio? Uram és parancsolóm?

-  Egy komoly feladatot bíznék rád!

-  És mi lenne az?

-  Menj át ma éjjel a szomszéd birtokra és fertőzd meg Juan Diego kávéültetvényeit. Tudom, hogy annak a szerencsétlennek milyen sokat jelent a termése és mennyit dolgozott rajta! Hát most kb. több éves munkája fog semmivé válni!

-  Parancsára, uram!

-  De hiszen Alejo a rokonod. Te pedig részeg vagy, fiam!

-  Nem! Nem ittam semmit. Én csak be vagyok tépve. Ha érdekel… És ne gyere nekem a szokásos hülye dumáddal. Azt teszek, amit csak akarok és nem érdekel, mit mondasz te, mit mond az apám, mit mond a keresztapám! Az meg végképp nem érdekel amit ez a kopasz csávó pampog nekem! Háhháhá!

Alejo kezdett nagyon mérges lenni, Andresre, legszívesebben nekitámadt volna, de visszafogta magát.

-  Te kábítószereztél?

-  Semmi közöd hozzá! Nem vagy te itt senki!

-  Az nem érdekel, hogy velem így beszélsz! De anyádat tiszteld! Te suttyó! Semmirekellő, léhűtő alak vagy! Ha így folytatod, börtönbe kerülsz! Már így is bűnöző vagy! Lopsz! Csalsz! Hazudsz!

E szavak hallatán Magda a fejéhez kapott és jajgatni kezdett.

-  Anya, mi van veled? Látod, mit tettél, Alejo?

-  Magda? Jól vagy? Ez nem az én hibám! Te zaklattad fel az anyádat!

-  Elég! Elég! Fejezzétek be! Ne veszekedjetek!

Platana birtok

Julio leült a kunyhója ajtaja előtt, rágyújtott egy szivarra, majd egyszer csak egy mély hang szólalt meg előtte.

-  Jó estét, ön Julio Valencia?

-  Én vagyok! És maga kicsoda?

-  Bernardo vagyok.

-  És mit akar tőlem?

-  Munkát akarok!

-  A legrosszabbkor jött. Jelenleg nincs üresedés.

-  Az bizony baj. Mert én sok mindent tudok magáról.

-  Miről beszél?

-  Tudom, például, hogy meg akarja venni a szomszéd birtokot. És eddig már nem egy birtoknak voltam igen megbecsült intézője. Jól végzem a munkámat és számíthat a segítségemre.

Julio elgondolkozott.

-  Jól van, Bernardo, felvettelek.

-  Köszönöm. Bennem nem csak megbízható emberére fog találni, hanem jó barátjára is, uram!

A szomszéd birtok.

-  Itt vagy, Juan Diego?

-  Igen. Mi történt, Enríqueta.

-  Beszéltem Paulával. Teljesen el van keseredve, amiért nem akarod elvenni.

-  De hát ezt már egyszer megbeszéltük. Még nem vagyok kész arra, hogy elvegyem feleségül.

-  Ugyan már. Lassan 40 éves vagy!

-  Az egy dolog. De most nem olyan az anyagi helyzetem. Ja és még valami, ha továbbra is erőszakoskodtok, akkor azért sem fogom elvenni. Megértetted?

Magda háza.

-  Jaj, de fáj a fejem!

-  Anyám. Anyám. Ne haragudj, kérlek. Bocsáss meg.

Ekkor ért haza Esteban, Magda testvére.

-  Már megint mit csináltál az anyáddal, te szerencsétlen! Megint részeg vagy?

-  Hagyd, Esteban. A fiam megígérte, hogy jól fog viselkedni.

-  Ne magyarázkodj ennek a gazembernek! Ő egyfolytában lehord mindennek. Inkább elmegyek.

Ekkor Esteban Andrés elé állt.

-  Innen nem mész sehová. Takarodj befelé a szobádba

Andres mérgesen bement a szobájába és lefeküdt az ágyára.

Falu-rész

Don Luis és Dona Juliana Alejo idős rokonai, akik egy falubeli házban élnek.

-  Na, készítsed elő a gyógyszeredet!

-  Előbb meg kék etetni a birkákat.

-  Na jól van akkor.

Luis úr ekkor megállt a konyhaszekrénynél és nyitogatni kezdte a fiókokat. Nyilván keresett valamit.

-  Nem ott vannak a birkák!

-  Nem az. Keresem a kulcsot.

-  Jaj, mióta ottan totojázol, már régen megetettél volna.

Ekkor Julissa néni kinézett az ablakon.

-  Nézzed már, megjött Sandro.

Alig telt el egy perc és Sandro már benn is volt.

-  Na hát, üdvözöllek szerény hajlékomban.

-  Jaj, Luis sógor! Egyezzünk ki egy sziában.

-  Na mi van már, találtál munkát? – kérdezte kíváncsian Julissa néni.

-  Na várjon, néném! Várjon. Elsőnek leülök. Kérek egy kávét és egy cigarettát. Cigaretta nem kell, mert már vagy 15 éve nem dohányzom. Na szóval. Elmentem a Platana birtkokra, beszéltem Julio Valenciával.

-  És?

-  Szörnyű egy alak. Úgy bánik a munkásaival, mint a kutyákkal.

-  És te ilyen embernek akarsz dolgozni? Meg vagy te őrülve.

-  Hát figyeljen, néném. Szükségem van a munkára. És az ültetvényeken jól fogok keresni.

-  Na jól van akkor. Sógorod, te meg akkor etessed meg fele a birkákat.

Platana birtok.

A munkások ámulva nézik az új intézőt.

-  Üdv. mindenkinek! Bernardo vagyok, a birtok új intézője és én felügyelek a munkásokra. Ugye mondanom sem kell, hogy ha lazsálást tapasztalok, végrehajtom a főnök büntetését.

Julio pedig Bernardo mögé állt és alátámasztotta mindazt, amit az új embere mondott.

-  Remélem mindannyian vettétek az adást! Holnap hajnali 5kor kezd mindenki!

Egyesült Államok.

Belinda bekopogott az anyja szobájába.

-  Mi az, kicsim? Mit szeretném?

-  Csak azt, hogy áruld el végre, ki az apám!

Juan Diego birtoka.

Juan Diego és Liliana épp a lovakat etetik, amikor…

-  Uram! Látogatója érkezett.

Egy középmagas, bajuszos, göndör, kissé borzas hajú, 40-es éveiben járó pasas jelenik meg a színen. Ő nem más, mint Arturo Fuenmayor, Julio sógora.

-  Jó napot. Mit óhajt?

-  Azt akarom megkérdezni… Mennyit ér magának mindez? Ez a birtok. Mert a sógorom és jó barátom, Julio bármennyit hajlandó fizetni a birtokáért cserébe!

-  Már jó néhányszor elmondtam a főnökének is, hogy birtok nem eladó.

-  De a főnököm kívánsága az, hogy maga eladja ezt a nyavalyás birtokot. Bármennyit képes fizetni érte.

-  Mondja meg a főnökének, hogy elmehet a pokolba a mocskos pénzével együtt! És most takarodjon!

-  Átkozott! Ezért még csúnyán megfizetsz, te szerencsétlen! Visszajövök a főnökömmel és felgyújtjuk ezt a nyomorult birtokot!

-  Takarodjon innen, maga nyomorult!

-  Háháháháhá!!! Háháhá!!!!

Ezután nem más jött ki a kunyhóból, mint Enriqueta, Juan Diego nővére.

-  Kivel beszéltél?

-  Julio Valencia egyik emberével. Azt akarta, hogy adjam el a birtokot én pedig elküldtem. Ez a birtok nem leadó.

-  Nem értem, miért ragaszkodsz annyira ehhez a birtokhoz. Főleg most, hogy szükségünk van a pénzre.

-  Ezt a birtokot apánk hagyta ránk és ha annyira kell a pénz, Enriqueta, miért nem dolgozol? Úgy sincs, aki eltartson!

-  Vesd a szememre! Mintha én tehetnék arról, hogy egyedül nevelem Lilianát.

-  Nem is ez a baj. De nagyon rosszul bánsz a lányoddal. Most például hol van?

-  Most büntetésben van. Nem jöhet ki a szobájából egész nap, de talán még holnap se.

-  Nem értelek. Miért lettél ilyen kegyetlen. Az egyetlen nővérem vagy. De mégis teljesen más vagy mint én.

-  Ó, mert te olyan szeplőtlen és tiszta vagy, mi?

-  Nem! Nem ezt mondtam, de én legalább dolgozok. Most pedig engedj be, beszélni akarok a lányoddal.

Platana birtok.

Arcadia belépett Julio szobájába.

-  Julio, itt vagy?

-  Hányszor mondtam már, hogy ne merd átlépni a szobám küszöbét.

-  Nem jössz vacsorázni?

-  Nem vagyok éhes. És amúgy sem tudnék egy asztalhoz ülni egy ilyen boszorkával.

-  Milyen egy nyomorult alak vagy.

-  Te pedig egy randa boszorkány vagy! Gyűlöllek. Legszívesebben elásnálak a kertben.

-  Szemét alak vagy, Julio!

Juan Diego háza, Liliana szobája.

Liliana idegesn járkál fel s alá a szobájában, amikor kopogtatnak.

-  Én vagyok az, a bácsikád.

A lány kinyitotta az ajtót.

-  Mi történt az arcoddal. Anyád bántott?

-  Igen.

-  Hát ez szörnyű. De miért tette?

-  Mert ma kaptam egy egyest spanyolból.

-  És ezért? Ez még nem elég ok arra, hogy ilyen kegyetlenül bántalmazzon.

-  Csak egy pofont adott nekem.

-  És miért ilyen lila foltos a lábad?

-  Azt a korbáccsal tette. – mondta és sírni kezdett.

-  Ez már mindennek a teteje! Most azonnal beszélek Enriquetával.

Enríqueta ez idő alatt egy kerti székben olvasgatott, amikor megjelent a testvére.

-  Megtiltom, hogy még egyszer kezet emelj Lilire, ha mégis megteszed, szedheted a sátorfádat és eltűnhetsz a birtokomról örökre.

-  Te most fenyegetsz engem?

-  Vedd aminek akarod, de én Lilianát lányomként szeretem és nem tűröm, hogy ilye brutálisan bántalmazd. Megértetted?

-  Jaj, Juan. Miért kell ebből ekkora ügyet csinálni? Én csak nevelem a gyerekemet.

-  De ő már 15 éves. És nincs szüksége erre a szigorra és kegyetlenségre, amit te tanúsítasz felé.

-  Nézd, ki jön ott. A menyasszonyod, Paula.

Juan Diego hátranézett.

-  Szia drágám!

-  Á, szia. Hát te?

-  Erre jártam, és gondoltam benézek a jövendőbelimhez.

-  Na én most magukra hagyom a szerelmeseket.

-  Enriqueta! Ne feledd, amit mondtam!

Enriqueta elment. Paula pedig csókolgatni kezdte Juan Diegót.

-  Jaj, elég már, Paula! Fejezd be!

-  Mi a baj, drágám?

-  Semmi. Nem szeretem, ha tapadsz rám.

-  És mikor lesz az esküvőnk?

-  Nem tudom. Mostanában biztosan nem. Az anyagi körülményeim nem engedik meg.

-  Szerintem meg csak arról van szó, hogy nem is szeretsz engem.

-  Ez nem így van. Vagyis. Nem vagyok még szerelmes beléd, de ez változhat, Paula. Néha úgy érzem, szeretsz. Máskor meg, olyan érzésem van, mintha érdekek fűznének hozzám.

-  Jaj, de hát tudod, hogy szeretlek drágám. Ezért kellene összeházasodnunk.

-  Jaj, ne kezdd megint, légy szíves. Az előbb mondtam el, hogy jelen körülmények között ez lehetetlen.

-  És miért? Talán van egy másik nő az életedben?

Platana birtok

Egy kopasz, kissé túlsúlyos pasas érkezett a birtokra. Julio rosszallóan végignézte a férfit.

-  Te meg ki vagy?

-  Alejandro a nevem.

-  És mit akarsz?

-  Itt szeretnék dolgozni a földeken. Szükségem van a munkára, hogy eltartsam az öreg rokonaimat.

-  És mi a foglalkozásod?

-  Villanyszerelő vagyok.

-  Itt semmi szükség nincs villanyszerelőkre, úgyhogy takarodhatsz is.

-  Na de kérem, uram. Én már régebben is sokat dolgoztam a földeken, adjon egy esélyt.

-  Jól van, egye fene! De az első hibádnál, amit elkövetsz, kirúglak.

-  Mikor kezdhetek?

-  Már holnap. Pontban reggel 6 órára gyere ide a birtokra. Majd kiadom a feladatodat.

Alejo ezután távozott, majd hazafelé úton eszébe jutott, hogy meglátogassa unokatestvérét, Magdát.

Magda az utóbbi időben sokat betegeskedik. Rendszeresen fáj a háta, még az ágyból is nehezére esik felkelni. Egyszer csak csengetnek. A beteg asszony erőt vesz magán és odasétál az ajtóhoz.

-  Alejo, drágám. De jó, hogy beugrottál hozzám!

-  Szia Magda. Hogy vagy?

-  Jaj. Ne is kérdezd. Nagyon rosszul érzem magam az utóbbi időben. Állandóan fáj a hátam, a derekam, alig bírok lábra állni.

-  Akkor inkább feküdj le, mert ez így nem állapot. Most látom, szörnyű színed van. Olyan fehér vagy, mint a fal. Látott már az orvos? És hol van az a léhűtő fiad.

-  Andresito valamerre csavarog.

-  Szép dolog, mondhatom. Te itt nagy betegen az ágyat nyomod, míg ez valahol szórakozik.

Ekkor valaki kopogni kezd az ajtón.

-  Engedj már be, anyám! – kiabált.

Alejo nyitott ajtót.

-  Jaaaaj. Már csak te hiányoztál! Mit keresel itt? Azért jöttél, hogy kínozd az anyámat?

-  Te részeg vagy? Alig állsz a lábadon.

-  Semmi közöd hozzá! – kiabálta és félrelökte az útból.

Magda aggódva nézte a fiát.

-  Kisfiam, mi történt veled?

-  Mit érdekel az téged? Te csak lustálkodsz naphosszat nyomod az ágyat. És ilyen csavargókat hívsz ide.

-  De hiszen Alejo a rokonod. Te pedig részeg vagy, fiam!

-  Nem! Nem ittam semmit. Én csak be vagyok tépve. Ha érdekel… És ne gyere nekem a szokásos hülye dumáddal. Azt teszek, amit csak akarok és nem érdekel, mit mondasz te, mit mond az apám, mit mond a keresztapám! Az meg végképp nem érdekel amit ez a kopasz csávó pampog nekem! Háhháhá!

Victoria eldöntötte, hogy megtartja a gyermekét.

-  Ez a beszéd, kislányom! Ezt már szeretem. Mindemellett, nagyon örülnék, ha megismerkednél egy rendes, becsületes emberrel, aki segítene neked fölnevelni a gyermekedet.

-  Nem. Nagypapa. Ez a gyermek csak az enyém.

-  De a gyereknevelés nagy felelősség, te még 18 éves vagy.

-  Nekem nem kell senki. Minden férfi gazember.

-  Megértem, hogy így érzel. Ha nem akarod, hát nem. Majd én segítek neked felnevelni a babát.

-  Köszönöm, nagyapó.

-  Szívesen kislányom, szívesen.

2008. július 22. – Los Angeles

Eltelt 18 év. Victoria egyedül nevelte fel lányát, Belindát, aki már 17 éves. Victoria és lánya mindenben segítik az öreg Pericót, aki ma ünnepli 77. születésnapját. Victoria és Belinda egy hatalmas tortát hoztak a cukrászdából. Don Perico, mikor meglátta majdnem sírva fakadt az örömtől.

-  Ezt nekem hoztátok?

-  Igen, nagyapó. És ez még nem minden. Ez az én ajándékom.

-  mondta Belinda és egy nagy dobozt nyújtott át dédnagyapjának.

-  Hmmm, vajon mi lehet ebben? Ezek könyvek. Ó, ez a kedvencem. Imádom a háborús regényeket. Bimm-bumm, piff-puff, tra-tata-tata… Köszönöm szépen, drága egyetlen dédunokám, és neked is Victoria.

-  És van, még egy meglepetés, nagyapa!

-  És mi lenne az Victoria?

-  Egy utazás. Elutazunk Miamiba, a Platana birtokra!

-  Ne, csak oda ne!

-  Már pedig el fogok utazni és a birtokon fogok dolgozni.

-  De miért, kell odamennünk, anya?

-  Jaj, Belinda. Légy szíves és menj a szobádba! Kezdődik a kedvenc sorozatod.

-  Te tényleg ennyire hülyének nézel engem, anya? Miért kell titkolóznod előttem? A lányod vagyok.

-  Menj a szobádba, Belinda!

Belinda bevonult a szobájába, de az ajtót résnyire nyitva hagyta.

-  Miért akarsz visszamenni arra a birtokra, ahol annyit szenvedtél mindössze egy nap alatt.

-  Megfogadtam, hogy bosszút állok Julio Valencián és a feleségén.

-  Hagyd ezt a bosszút. Legalább még várj vele egy pár évet. Várd meg, amíg a lányod befejezi a középiskolát! Azután elmehetünk a Platana birtokra.

-  Hát jó, legyen. Három év múlva térek vissza a birtokra és bosszút állok Julio Valencián!

Platana-birtok

A birtokon minden a régi. Julio ugyanaz a kegyetlen zsarnok, aki egykoron volt. Kegyetlenül bánik a munkásokkal, embertelen körülmények között dolgoztatja őket. Kedveli a szerencsejátékokat. Szabadideje nagy részét a kocsmában tölti, sógora, Arturo társaságában. Arturo (aki Daniela férje) Julio bizalmasa és cinkosa, sok mindent tud a férfiről, kivéve azt, hogy 17 évvel ezelőtt Julio megölte a saját apját. Ezt a családban senki sem tudta meg. Habár az ikrek és talán Arcadia is sejtik, hogy Julionak köze lehetett Don Gerardo halálához.

Arcadia továbbra is betegesen szereti férjét, és állandó féltékenység gyötri. Az ikrek, Dinora és Daniela továbbra is gyűlölik egymást. Arturo és Daniela házassága érdekházasság. Dinora az igazi szerelmet keresi, de úgyérzi üldözi a balsors. Enne egyik oka, hogy első férje az esküvőn, a boldogító igen kimondása után a templomban összeesett és meghalt. Emiatt fél a szerelemtől. Mindemellett rendkívül pénzéhes, akárcsak az ikertestvére, Daniela. Ez az egyetlen dolog amiben hasonlítanak.

A Platana birtok szomszédságában él egy fiatalember, Juan Diego a nővérével, Enriquetával,aki egy zsarnoki természetű asszony. Fő célja összeházasítani testvérét Paulával, aki már régóta szerelmes Juan Diegoba. Enriquetának van egy lánya, Liliana, aki a nő előző házasságából született. Apját sosem ismerte.

Julio Valencia már régóta pályázik Juan Diego birtokára. Ez kiderülhet Julio és Arturo alábbi dialógusából.

-  És hogy halad a szomszéd birtok ügye, sógor?

-  Rosszul, Arturo! Meggyújtod ezt a szivart?

-  Persze! Jaj! Julio! Egy nap szájrákban fogunk meghalni.

-  Az most nem számít. A lényeg az! Mondd meg annak a szerencsétlen Juan Diegonak, hogy bármennyit hajlandó vagyok fizetni a birtokáért cserébe…

Juan Diego birtoka.

Juan Diego és Liliana épp a lovakat etetik, amikor…

-  Uram! Látogatója érkezett.

Egy középmagas, bajuszos, göndör, kissé borzas hajú, 40-es éveiben járó pasas jelenik meg a színen. Ő nem más, mint Arturo

-  Jó napot. Mit óhajt?

-  Azt akarom megkérdezni… Mennyit ér magának mindez? Ez a birtok. Mert a sógorom és jóbarátom, Julio bármennyit hajlandó fizetni a birtokáért cserébe!

Ezután Victoria megpuszilta nagyapja arcát és lefeküdt aludni, kissé félve attól, hogy újraéli a borzalmat, ami a délután történt, de már annyira álmos volt, hogy ez sem érdekelte, örült, hogy lefeküdhet aludni. Perico úr pedig letérdelt az ágya mellé, elmondott egy imát, majd ő is nyugovóra tért.

Platana birtok, másnap reggel.

Dinora bement az apja szobájába. Furcsállotta, hogy apja még alszik. Közelebb ment hozzá, a férfi meg se moccant.

-  Apa!

Majd közelebb hajolt hozzá, és észrevette, hogy Don Gerardo nem lélegzik.

-  Ez nem lehet igaz! Apa! Apa meghalt.

Dinora sajnálatot érzett apja iránt, ugyanakkor meg is könnyebbült, hogy édesapja nem tudta kitagadni a vagyonból. Majd fel akarta hívni az orvost, de ekkor észrevette, hogy a telefonvonal elszakadt.

-  Ez biztosan Daniela vagy Julio műve. Akkor a másik szobából telefonálok… Doktor úr, kérem. Jöjjön ki azonnal, az apám, azt hiszem, meghalt.

Ekkor belépett Daniela is.

-  Micsoda? Apánk meghalt? Te voltál! Te ölted meg, Dinora! Mert te voltál bent nála utoljára!

-  Őrült vagy, Daniela! Nem tudod, miket beszélsz!

-  Nem te mondtad tegnap, hogy jó lenne, ha a papa meghalna, mielőtt megírná az új végrendeletet?

-  Egy dolog mondani, és egészen más megtenni! Én pedig azt gondolom, te ölted meg a papát!

Julio az ajtóban állva hallgatózott.

-  Nagyszerű, ezek a bolond nőszemélyek egymást vádolják. Nem is sejtik, hogy én fojtottam meg az apámat a párnájával.

Ezután Julio belépett a szobába.

-  Mi ez a kiabálás? Nem lehet tőletek aludni. Apa!

Közelebb ment, mintha nem is sejtené, hogy halott.

-  Mi történt veled? Nem! Nem hiszem el.

-  Dinora tette.

-  Fogd be a szád, Daniela! Ti ennyire hülyék vagytok? Az apámat senki nem ölte meg. Súlyos beteg volt. Majd ha kijön az orvos, ő megállapítja mi történt. Az is lehet, hogy álmában érte a halál. Istenem, szegény apám! Ti pedig ilyenkor is a gyűlölködésetekkel vagytok elfoglalva!

Nem sokkal később kijött az orvos.

-  Mit állapított meg? – kérdezte Julio.

-  Pontosan nem tudom. De nagy a valószínűsége, hogy a halál oka légzéselégtelenség.

Julio elgondolkozott magában:

-  Apám. Remélem, hogy a pokolban rohadsz meg.

Ezután értesítették a halottas szállítót és elvitték a holttestet a hullaházba.

Két héttel később.

A Valencia házban vagyunk. Éppen ma fogják felolvasni a megboldogult Valencia úr végrendeletét. A család már nagyon türelmetlenül várja az ügyvéd urat.

-  Jó reggelt, Santos! Már éppen ideje, hogy megérkezett.

-  Jó reggelt Julio.

-  Fáradj be a dolgozószobába.

Az ügyvéd bement a dolgozószobába, ahol jelen voltak az ikrek, Arcadia és Julio. Az ügyvéd elővett egy dokumentumcsomagot.

-  Ez biztosan apánk első végrendelete, hiszen a másodikat már nem tudta megírni. Na erre kíváncsi leszek. – súgta Daniela Julionak.

-  Maradj már csendben! Persze, hogy ez az első végrendelet.

Az ügyvéd figyelmet kért, majd hozzákezdett az olvasáshoz. A családtagok idegesek.

-  Én, Don Gerardo Valencia, ezennel megfogalmazom végrendeletemet.

-  Ügyvéd úr, kérem. Hagyja az unalmas részleteket és emelje ki ami fontos.

-  Ezennel készen állok arra, hogy vagyonomat igazságosan elosszam a fennmaradó családtagjaim között.

Julio. Először hozzád szólnék. Mélyen csalódtam benned, amiért nem sikerült belőled becsületes, jóembert nevelned. Te egy gazember lettél. Egy nőcsábász, haszonleső, bitorló, semmirekellő gazfickó.

-  Ügyvéd úr, kérem! A lényeget olvassa!

-  Elnézést, Don Julio. Akkor folytatnám. Ennek ellenére egyetlen fiú gyermekem és első szülött fiam vagy. Ezért megkapod a vagyon 50%-át, illetve a birtok felügyeletét. De amennyiben törvénytelenséget követnél el, elveszted a birtok uralmát és a vagyont is.

-  Idióta vénember. Mégsem maradt időd új végrendeletet írni!

-  Arcadia, ezúton hozzád szólok.

Ekkor Dinora összesúgott Danielával.

-  Nem értem, ezt a bolond nőt miért vette bele a papa a végrendeletébe?

-  Hallom, Dinora, hallom! Ez a bolond nő, ahogy te nevezel, Julio felesége.

Ekkor megszólalt Julio.

-  Ugyan. Egyszerű az egész. A nejem néhányszor széttette a lábát apámnak, ezért ő megemlíti a végrendeletében.

-  Hölgyeim és uram! Folytatnám. Arcadia. Te, mint fiam hű felesége, nem tudom mit mondhatnék. Valójában kedveltelek téged, eleinte. De ahogy telt-múlt az idő, egy megkeseredett nővé kezdtél válni, persze ez nem a te hibád, hanem a fiam, Julio hibája. Sajnállak téged, Arcadia. Mert egy ilyen férjed van. Ennek ellenére megkapod a vagyonom 10%-át.

Az ikrek nagyon felháborodtak.

-  Mi? 10%? Mi alapon? – szörnyűlködött Daniela.

-  Ez áll a végrendeletben. Folytatom. Daniela. Lányom. Tudom, hogy gyűlölöd az ikertestvéredet, Dinorát, de ez az ő részéről kölcsönös. Egyfolytában versengtek egymással melyiktek a jobb. Megmondom a választ. Egyikőtök sem. Mindketten kapzsik és törtetőek vagytok. Te, Dinora álszentül jótékonykodsz mindenki előtt megjátszod a szeplőtlen szűz lányt. Megbolondítod a fiúkat, aztán, ha már nem látod hasznukat, eldobod őket magadtól.

Dinora teljesen kiborult e szavak hallatán és kiabálni kezdett.

-  De hát ez nem igaz! Még is hogy mondhatott ilyet az apám? Ezzel megalázott engem!

-  Csendet! – kiabált az ügyvéd, most már kezdett ideges lenni.

-  Folytassa, ügyvéd úr.

-  Köszönöm, Julio. Daniela, téged sem féltelek. Hiszen a pénzen kívül semmi egyéb nem érdekel. Hány fiúnak csavartad már el a fejét és dobtad lapátra őket? Mi történt például Salvadorral. Elhagytad őt, mert szegény volt. Mindezek ellenére, ti is megkapjátok a 20-20%-ot, még ha meg sem érdemlitek azt.

-  Mikor vehetjük át a pénzt? – kérdezte Daniela-

-  Hamarosan, kisasszony. Néhány napon belül. Az apja pénze biztonságban van, maguk pedig megkapják, ami jár.

Los Angeles, néhány hónappal később.

Victoria az orvosnál van, ugyanis napok óta szédül és fáj a hasa.

-  Na, doktor úr, mit állapított meg? Mi a bajom?

-  Gratulálok, hölgyem. Ön várandós.

Victoriát igen letaglózta a hír. Erre nem számított.

Később hazament.

-  Na, kislányom. Mi volt az orvosnál.

-  Jaj, nagypapa! Ezt nem tudom elhinni. Terhes vagyok. Attól az átkozott gazembertől.

-  Jaj, Vicky. Ez váratlanul ért. De az a gyermek semmiről sem tehet. Világra kell hoznod és felnevelned.

-  De annyira fiatal vagyok még.

-  Nem baj. Én majd segítek neked. Efelől ne aggódj.

-  Igen! Eldöntöttem. Meg fogom tartani a gyerekemet. És fölnevelem. Kerül, amibe kerül. Most van elég pénzem, elmegyek dolgozni, és biztosítom a gyerekem jövőjét.